Cigánymissziós stratégiai megbeszélés zajlott az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatalában

Legutolsó módosítás: 2013. február 21., 12:01
sztojka.jpg
 
sztojka.jpg

Budapest – Az Északi Egyházkerület Püspöki Hivatalában egyházunk cigánymissziós stratégiájának megvitatására gyűltek össze lelkészek és nem lelkészek. A főleg Borsodra koncentráló megbeszélésen Birkás Antal, az Egyházi, Nemzetiségi és Civil Társadalmi Kapcsolatokért Felelős Államtitkárság főtanácsosa, valamint Sztojka Attila, az Emberi Erőforrások Minisztériuma Társadalmi Felzárkózásért Felelős Államtitkárságának főosztályvezető-helyettese is részt vett. Szöveg és fotó: Horváth-Hegyi Áron, forrás: lutheran.hu

Az evangélikus egyházat a cigánymissziós szolgálatban már most vagy a jövőben várhatóan részt vevő munkatársak képviselték: Fabiny Tamás püspök, Benczúr László felügyelő, Bakay Péter cigánymissziói referens, Molnár Erzsébet, a nyíregyházi roma szakkollégium igazgatója, Györfi Mihály és Laborczi Géza lelkészek, Liszka Viktor kórházi lelkigondozó, valamint Borsodból Buday Barnabás, Tóth Melinda és Domokos Tibor lelkészek.

Egyre inkább érzékeli a kormány is, hogy a romastratégiában döntő szerepet kaphatnak az egyházak, amelyeknek kapcsolódási pontja nem kérdéses: „Szükség van rátok, nélkületek nem fog menni. Ne tántorítson el benneteket, ha támadásokat kaptok munkátok miatt” – hangzott a biztatás az állami tisztségviselők részéről.

Mi lehet az egyház többlete – a szociális segítségnyújtáson túl – ebben a szolgálatban? Elsősorban a tanítványságra való elhívás, másrészt pedig a meglévő keresztyén közösségekbe való integrálás, ahol nemcsak résztvevőként, hanem aktív szolgálóként is jelen vannak cigány testvéreink. Györfi Mihály nyírtelki lelkész, a görögszállási Biztos Kezdet programvezetőjének szavaival élve: a misszió alapjai: megismerni; megszeretni; Krisztushoz szeretni; szolgatárssá fogadni.

Az Evangélikus Élet 2013. február 24-i számában, az Égtájoló rovatban Fabiny Tamás püspök a megbeszélés eredményeiről és tanulságairól ír.

Linkek
Dokumentummal kapcsolatos tevékenységek