Köszöntés

Tisztelt stratégia tervező csoport!

Végre!!!!
....ez volt az első , és azóta is megmaradt ujjongó gondolatom, amikor megláttam püspök úr cikkét az evélet internetes oldalán...
Végre hosszútávú, átgondolt tervezési munka indul egyházunkban is....
Én évek óta tapasztalom, hogy tudatos növekedés (de a szintentartás is) csak végiggondolt, a szükségleteknek, és a fejlesztési lehetőségeknek megfelelő, tervezett folyamat eredményeként valósulhat meg...
Jómagam évek óta így dolgozom-gondolkozom, örülök, hogy végre az egyházi közgondolkozásban is helyet kaphat a tudatos tervező-fejlesztő munka. az alábbi linken az alapítványunk bemutatását tekinthetik meg. http://www.dunatv.hu//video/videoplayer?video=1_387446
Isten áldását, kitartást, és (az előző évek újításainak fogadásának tapasztalatai alapján)sok-sok türelmet kívánok.

Tisztelettel: Kocsis István Sárszentlőrinc

Ja .. és még egy kérdés: Hogyan lehet csatlakozni, részt venni a tervező munkában?

Az alábbiakat jobban olvasható formában a fraternetre is elküldtem:

Megjegyzések az Élő kövek egyháza
(Az evangélikus megújulás stratégiája)
című dokumentumhoz
A cím kérdéséhez
Célszerű lett volna megmagyarázni a címben szereplő „Élő kövek” jelentését, mert akivel beszéltem róla, mindenki másként értette, de a dokumentum egyik jelentéssel sem hozható szoros kapcsolatba.
A megújulás kérdéséhez
A dokumentum egyáltalán nem említi meg azt, hogy miért van szükség megújulásra az evangélikus egyházban. Ha egy ilyen dokumentum születik, akkor feltétlenül fontosnak tartom az okot megjelölni. Ez a kérdés szorosan összefügg a következővel.
A helyzetelemzés kérdéséhez
A dokumentum első (az oldalszámokkal a Szélrózsán osztogatott nyomtatott változatra és nem az Internetről letölthető változatra hivatkozom) oldalán olvasható: Abból indulunk ki, hogy az Olvasó is ugyanabban az egyházban él, mint a stratégia előkészítői, és látja a problémákat, érzi a nehézségeket, így a közös gondolkodásunkhoz alapot jelentő általános helyzetértékelést nem foglaltuk bele az anyagba.
Úgy gondolom, hogy az, hogy nem készült általános helyzetértékelés, amely alapot jelenthetne a közös gondolkodáshoz — hiba, talán végzetes hiba a stratégia kidolgozása szempontjából. Természetesen, aki jár templomba, aki olvassa a sajtót, használja az Internetet, ismeri püspökök, lelkészek, felügyelők éves beszámolóit, az érzékelheti, hogy egyházunkban (de a többi történelmi egyházban is) valóságos válságjelenségeket diagnosztizálnak: egyre kevesebben járnak templomba, egyre kevesebb az áldozatvállaló gyülekezeti tag, általános hitelvesztés, finanszírozási problémák, a társadalmi elfogadottság alacsony foka, az egyházellenesség a politikában, stb. Mindezt azonban mindenki másként látja. Nem az a lényeg, hogy egy püspök többet lát, vagy jobban, mint egy szórvány gyülekezet tagja, hanem az, hogy amit mindketten látnak, azt is másként. Szubjektív benyomások és eltérően értékelt objektív jelenségek nem szolgáltathatnak szilárd alapot a közös gondolkodáshoz, a stratégia kidolgozásához.
A dokumentumból kiderül, hogy amit eddig elmondtam, a dokumentum készítői is érezték. A negyedik oldalon olvasható ugyanis: A vitát követően, 2009-ben kerül majd sor a stratégia részletes kidolgozására, melyet egy átfogó, országos felméréssel is egybekötött helyzetelemzés alapoz meg. Tehát a helyzetelemzést, mint alapot a dokumentum készítői is fontosnak tartják, csakhogy a helyzetelemzésnek meg kellene előznie a célok kitűzését! Ha valaki sakkban elvesztette három gyalogját, akkor hiába tűzi ki célként olyan állás megvalósítását, amelyhez ötnél több gyalog szükséges, a célt sohasem fogja elérni.
Nem tudom azt, hogy az országos felméréssel is egybekötött helyzetelemzés elkészítését hogyan képzelték el, ezért leírom azt, hogy én hogyan gondolom:
1. Először is a felmérést a többi történelmi egyházzal közösen végezném (végeztetném) el.
2. A felmérés első része kiterjedne hívőkre és nem hívőkre egyaránt, ugyanis fontos feladat — amelyet a dokumentum is tartalmaz — a világi társadalom megszólítása.
3. A felmérést legalább részben profikra bíznám (a reprezentatív minta kiválasztását mindenképpen).
4. Interjúk formájában végezném a felmérést, amelyeket aztán összesítenék, elemeznék és kiértékelnék.
5. A legfontosabb kérdés valahogy így hangoznék: Szimpatizál ön a magyarországi történelmi egyházakkal, elutasítja őket, vagy esetleg közömbös velük szemben? Miért?
6. A felmérést folytatnám evangélikus egyházon belül is. Itt a legalapvetőbb kérdés az lenne: mit kapott, mit nem kapott, mit várt volna az egyháztól?
7. Vigyáznék arra, hogy a felmérés eredményét semmilyen körülmények között se lehessen felhasználni az egyházak lejáratására, vagy egyéb politikai célokra.
Úgy gondolom, hogy ilyen felmérés elvégzésére ideális időpont a mostani. A rendszerváltást közvetlenül követő időkben korai lett volna, mert akkor még nem látszott az, hogy a szellemileg, spirituálisan még kiskorú magyar társadalomra milyen hatást gyakorolnak a hirtelen rászabadított vallási és egyéb irányzatok. Ma már látszik: könyvek sokasága jelent meg ilyen témában és ma már TV-n is elérhetők a jósok, sámánok, boszorkányok, távgyógyítók és egyéb kóklerek, hatásukat csak elképzelni tudjuk, reális felmérés — tudtommal — nem készült.
Az eretnekség fogalmát ma már nem használjuk, és az egyháznak sincsen olyan egyértelmű tanítása, amelynek alapján el lehetne dönteni azt, hogy mi egyeztethető össze a keresztyén hittel és mi nem. Tanulságos lenne a felmérés abból a szempontból is — reményeim szerint erre is kiterjedne —, hogy mi minden él az emberek tudatában, amit ugyanis személyes beszélgetéseim során tapasztaltam, az legalábbis figyelemre méltó.
A célok kérdéséhez
A dokumentum első oldalán olvasható: Igyekeztünk koncentráltan a jövővel kapcsolatos legfontosabb célokkal foglalkozni, hiszen ez jelenti a stratégia lényegét.
Az tévedés, hogy a stratégia lényegét a célok jelentik, hiszen a stratégia egy cselekvéssorozat terve, amely egy jól meghatározott pozícióból (helyzetből, állásból), egy jól meghatározott cél elérésére irányul, mégis a reális célok meghatározása valóban nagyon fontos a stratégia szempontjából.
A célok meghatározása szempontjából eleresztették a fantáziájukat a dokumentum készítői! Maguk a célok általában jók, de valószínűleg a kevesebb most több lenne. Sajnos a célok felsorolása nem kellően strukturált és ezért eléggé áttekinthetetlen. Néhány konkrét kifogásom a célokkal kapcsolatban:
1. Mint azt az előzőkben már kifejtettem, a helyzetelemzés hiánya miatt nehéz eldönteni azt, hogy a célok melyik része reális, melyik nem, de érzés alapján 10 éves (nem is egészen 10 éves) célnak ez sok. Gondoljunk csak arra, hogy a rendszerváltás óta eltelt csaknem 20 év alatt mit sikerült elérni!
2. Érződik a sok alkotó hatása: nem akartak semmit kihagyni, másrészt sejteni lehet bizonyos lobbi-érdekek megjelenését a célok között.
3. Érdekességként említem az evangélikus életmódprogramot a célok között. Azt, hogy ez pontosan mit jelent, a dokumentum alapján megítélni nem lehet, de alkalmasint valami újdonságról van szó. Ez olyan nagyjelentőségű kérdés, amelynek a kiemelt stratégiai célok között kell szerepelnie? Lesz majd katolikus és református, stb. életmódprogram is? Mi jelenti majd a speciális evangélikus vonást? Lesznek ételek, amelyeket hívő evangélikus nem fogyaszthat, másokat viszont tanácsos fogyasztania? Ad ez valami többletet a médiában reklámozott táplálkozási és egészségmegőrző programokhoz képest?
Az öt kiemelt stratégiai cél kérdéséhez
A dokumentum negyedik oldalán olvasható: Ezek a kiemelt stratégiai célok a következők voltak: gyülekezeti munka fejlesztése (Egyházfejlesztés), ifjúsági munka fejlesztése (Egyházfejlesztés), diakóniai munka fejlesztése (Szolgáló egyház), oktatási tevékenység fejlesztése (Képző egyház), gyűjtemények fejlesztése (A kultúra egyháza).
A felsorolt öt célt feltétlenül kiegészíteném a társadalommal való dialógus fejlesztése (Kezdeményező egyház) céllal. A volt szocialista államok társadalmába elvetették a magot, hogy egyházak nélkül is elképzelhető egészséges társadalom. Fel kell őket világosítani, hogy ez hazugság: az emberiség történelmének kezdeteitől kezdve mindig voltak spirituális vezetők, varázslók, sámánok, papok, akiket a társadalom elismert, tisztelt és eltartott. Segítettek abban, hogy a társadalom az anyagiakon túlra is lásson. Erre ma is szükség van! Azokban a társadalmakban, amelyeket a szocializmus elkerült, a nem-hívők ma is természetesnek veszik (többé-kevésbé), hogy az ő adójuk egy része is az egyházak céljait szolgálja.
Az egyházaknak kell, hogy legyen olyan mondanivalója, amellyel az értelmesen gondolkodó nem-hívőket is elérheti. Például nemcsak hívők láthatják világosan azt, hogy az a társadalom, amelyet kizárólag a pénz irányít, az nem lehet egészséges. Nemcsak hívők tudhatnak olyan hivatásokról (orvos, tanár, lelkész, művész, stb.), amelyeket hivatástudatból és nem pusztán megélhetésből választanak az elhivatottak. A társadalommal való kapcsolat javítása Magyarországon túlzás nélkül nevezhető létkérdésnek az egyházak szempontjából.
Az evangélikus identitás kérdéséhez
A dokumentumnak nyilván nem célja az evangélikus identitás meghatározása, mint ahogyan a „Kik azok az evangélikusok?” kérdésre a válasz megadása sem. Úgy gondolom azonban — és úgy látom, hogy a dokumentum szerzői is úgy gondolják —, hogy a fogalom a mai Magyarországon egyrészt nincs kellő tartalommal megtöltve, másrészt híveink identitástudata eléggé gyenge. Látnunk kell, hogy a globalizáció és a szekularizáció a felekezetek összemosása irányába hat, amit a félreértelmezett ökumenikus mozgalom csak tovább erősít.
Kiemelt célnak tartom az evangélikus identitás fogalmának tartalommal való megtöltését és a hívek identitástudatának erősítését.
Összefoglalva
Miután felismertük az egyházban a válság jeleit, nagyon helyesen gondolta az egyház vezetősége, hogy valamit tenni kell. Célszerű lett volna azonban először egy felmérést végezni, azt elemezni és kiértékelni. Egyetlen célt kellett volna megjelölni: a válságból való kilábolást. A stratégia ennek a célnak az elérése céljából végrehajtandó lépéseket tartalmazta volna.
Ha a válságból sikerült kilábolni, akkor van értelme tovább gondolkodni a jövőn. Az elkészült dokumentum a címével ellentétben — bevallottan — nem stratégia, hanem távlati célok meghatározására tett kísérlet: második fejezete lehetne egy olyan dokumentumnak, amelynek első fejezete még el sem készült „A válságból való kilábolás terve” címmel. Mint ilyen, elég jól átgondolt, de nem kellően rendszerezett és ezért nehezen áttekinthető. Talán kisebb munkacsoport rövidebb, de jobban használható dokumentumot készített volna. Általános tapasztalat, hogy ha valamit valóban meg akarunk oldani, akkor nem bizottságot (munkacsoportot) kell létrehozni, hanem egy felelőst megbízni a munka koordinálásával.

z előbbi példánál maradva: a kígyó sem egymás fölé növeli a bőrét, hanem cseréliu. (Ötletszerűnek érzem azt, ha a hangosabb szava dönt, de azt is, ha teljesen az állami pályázati rendszer bakugrásainak követői leszünk.)
Az egyházvezetéa talán legnehezebb feladata lenne, hogy kijelölje a bontandó, vagy eladéásra kerülő ingatlanokat. (Sokkal összetettebb a kérdés, mint a katolikus egyházban, mert mások a tulajdonviszonyok. A téma felvetése is okoz lelki sérülést, mégsem hallgatható el.)
Az infrastruktúránkat, épületeinket gondolkodásunkban eszközként és nem célként kell megjelölni, de nem szabad megfeledkezni róluk. Mert romlandók. (És ha szakszerűtlenül bánunk velük -ami bizony előfordul- elpusztulnak. )
Az anyag önellentmondásának érzem, hogy miközben szakítani kíván a "beruházás-központú gondolkodással"; Budapesten önálló ifjusági központot létesítene, másutt létrehozná az "Elcsendesedés Házát". Nem vitás, hogy ezekre szükség van, néhány iskolai és gyülekezeti terem, ami közös használattal e célra jó lenne (esetleg bázis közössége is lenne helyben). Elcsendesedésre kiválóan alkalmasak télen a Balaton parti üdülőink.
  c./ "felsőoktatási kollégiumok létesítése" biztosan előnyös lenne. Meggondolandó, hogy a csak részben kihasznált középiskolai diákotthonok területén nem szervezhetők-e meg? (Vidéki diákként éltem én is 5 évig Budapesten, de akkor hétvégén is ott voltunk, így ott jártunk templomba is.)
 d./ A kiemelt stratégiai célok fejezetet jól átgondoltnak vélem. Az oktatásról írottakat is. Bár itt sem tenném "uralkodóvá a vállalkozói pályázati szemléletet" Ha pl. egy oktatási intézmény gazdasági stabilitása érdekében vállalkozni akar, nem megy-e az a nevelés, oktatás rovására? (Ahol a fejlesztés központi támogatásból jön, a bevétel pedig a helyi mérleget segíti, nagy a csábítás, hogy csak az utóbbit nézze az intézmény.)Ne uralkodjon a vállalkozói szemlélet, csak éljen a fő célok mellett. Egy iskolában a jó taqnár fontosabb, mint a jó főkönyvelő.
 e./ Az evangélikus "életmódprogram" vagy a múzeum "akadálymentes" megközelítése kívánatos, de nem hiszem, hogy egyházunk stratégiai feladatai között van a helye.
  4. Összefoglalás: azt hiszem, hogy nincs az a katonai stratéga, aki döntése előtt nem veszi számba csapatai erejét. Nem tud egy haditanács sem jó tanácsokat adni, ha nem néz szembe gyengeségeivel és hiányosságaival. "Növeli, ki elfödi a bajt"-írta Illyés Gyula. Viszont egy "testületi gyónás" kiutat nyithat. Először fölfelé, majd más irányba is. E folyamat jelentős lépése a stratégiai vitaanyag és annak megvitatása.

Adja Isten, hogy a vita mozgósítsa evangélikus egyházunkat, és az "élő kövek" egyházához vezessen.

Vincze Csaba
építészmérnök

Köszönet a szerteágazó témákat felsoroló és érthetően megfogalmazott tanulmányért! A sajtóban megjelent írások és az egyéb viták mintha éppen ezt a távlatos gondolkodást kerülnék.

De nem visz előbbre, ha az anyag érdemeit dicsérjük, inkább, ha a hiányosságokat és talán a vidéki evangélikus olvasó szempontjait említem meg.

1./ Szerintem a stratégiához nélkülözhetetlen már a kezdetben is a helyzetértékelés. Nem hiszem, hogy az olvasók is átlátják, vagy egyformán látják egyházunk helyzetét, adottságait, lehetőségeit.
Az egyháztagok létszámára, területi elhelyezkedésére előbb láttunk népszámlálási adatokat, mint saját nyilvántartást. (Régen minden település ismertetése a lélekszámmal kezdődött.) Nem ismertek az anyagi helyzetünkre vonatkozó tájékoztató adatok sem. (Nem titkosak, csak nem közismertek).
Javaslom tehát, hogy az anyag elejére a központi nyilvántartásokból fellelhető pár országos statisztikai adatot iktassanak be a szerzők. Ilyenek: az egyházfenntartók, keresztelések, temetések száma. A konfirmandusok száma most, 10 éve, 20 éve. Továbbá, hol tart az evangélikusság átrendeződése és „felolvadása” a falvak elnéptelenedésével?
Iskoláink tanulólétszáma, ezen belül az evangélikus diákok aránya. Ugyanez szeretetotthonainknál is. (Csak 1-1 országos adat, vagy tendenciajelzés)

2./ A jó stratégiához szükséges a szembenézés gondjainkkal. Vannak elhallgatott bajaink, amelyeket meg kell ismerni, ha valóban közösen akarunk és akarunk távlati terveket alkotni. Gondolom, ilyenek:
─az áldozatvállalás (és hitünk) alacsony szintje,
─ a szolgálati rend bonyolultsága, túlszabályozottság, törvényeskedés,
─ szolidaritás hiánya → gyakori lelkészvándorlás,
─ a papok – kántortanítók – felügyelők szolgáló presbiterek régi hálózatának hiánya,
─a még mindig feldolgozatlan múlt, hitvallók és megalkuvók …

Én azonban csak a saját érdeklődésem és ismeretem körénél maradok:
a./ Ellentmondás van a nagy ingatlanvagyon és annak működtetése között. Az állam szabadul a fenntartás gondjától. Nálunk a helyi tulajdont a helyi közösség birtokolja. De központi támogatásból szeretné fenntartani. Kérdés: Mi legyen ott, ahol a helyi közösség elfogy? Szabad-e, kell-e nagy költséggel felújítani üres műemlékeket? Erről szemérmesen hallgat mindenki. Olyankor is mikor pl.: az üllői úti székház vitája folyt. (Lehet, hogy a beruházás-centrikus gondolkodásnál is veszélyesebb a holt kövekhez való ragaszkodás.)
b./ A vállalkozás az egyházban ma divat. De ez nem távlat. (L.: biobolt csődje, vagy az aszódi kastély hasznosítási gondjai) A pályázati lehetőségeket célszerű megragadni, de csak ott, ahol az építés a gyülekezet építést is szolgálja. Az Útitárs-ban most olvashattunk egy tanulságos hollandiai beszámolót. Elrettentő – mondja – az interjúban Nagy Dorottya, hogy az egyház olykor-olykor „hatalmasnak”próbál látszani, … és gyakran összemosódik az egyház és a vállalkozás fogalma. Nem jelent meg nálunk is ez a veszély?
c./ Be kell látnunk: ma nem mi vagyunk a tényleges iskola - fenntartók, hanem normatív támogatásával az állam. Meg is szabja és ellenőrzi, mit óhajt ezért. Így az evangélikus szemlélet alakítása nehéz, és csak bizonyos határok között lehetséges.
Idősotthonaink is alig győznek alkalmazkodni a változó és döntő állami normákhoz. (Bár ott a keresztyén szeretet sok nehézségen úrrá tud lenni.)

3./ Ezután néhány konkrét észrevételt szeretnék tenni az anyaggal kapcsolatban:
a./ munkamódszer cím alatti felsoroláshoz szükséges lenne:
Önfenntartó és értékőrző egyház Nem is tudjuk, milyen távol állunk az önfenntartástól. Pedig ettől leszünk kiszolgáltatottak a mindenkori hatalomnak.
 b./ A vízió c. fejezet 1. pontja így mintha kisajátítaná más egyházaktól a missziót. Helyesebb lenne „az evangélikus egyház legyen egyik missziós központja ….. vallási közösségeknek.” (A „többség”-ben sem vagyok biztos.)
Az irányíthatósággal kapcsolatban nem kerülhető meg a jelenlegi – és sok vitában kialakult - szolgálati út és struktúra megerősítése. (Mert mindig van, aki nem tartja be a törvényt.)
 c./ A prioritások bekezdésnél építészként túlzottnak érzem a „tartalomfejlesztést” a beruházásokkal így szembe állítani. Beruházás ugyanis a felújítás, karbantartás is. Helyesebb lenne, ha a presztízs beruházásoktól óvakodnánk. A missziói szemlélet igényelte, fűtött, több funkciójú termek kialakítását támogassuk! (Visszaigényelt iskolákban vagy egy nagy templomtér megosztásával.)
 De még az új építés sem teljesen elhanyagolható (missziós területek), hiszen minden élő szervezet cseréli a sejtjeit:kígyó a bőrét, kutya a bundáját. Amelyik ezzel „szakít”, elpusztul.
A baj szerintem nem az, ha építünk, hanem, ha feleslegesen, ötletszerűen építünk, és nem bontunk.. Az előbbi példánál maradva: a kígyó sem egymás fölé növeli a bőrét, hanem cseréli. (Ötletszerűnek érzem azt, ha a hangosabb szava dönt. de azt is, ha teljesen az állami pályázati rendszer bakugrásainak követői leszünk.)
Az egyházvezetés talán legnehezebb feladata lenne, hogy kijelölje a bontandó, vagy eladásra kerülő ingatlanokat. (Sokkal összetettebb a kérdés, mint a katolikus egyházban, mert mások a tulajdonviszonyok. A téma felvetése is okoz lelki sérülést, mégsem hallgatható el.)

Az infrastruktúránkat, épületeinket gondolkodásunkban eszközként és nem célként kell megjelölni, de nem is szabad megfeledkezni róluk. Mert romlandók. (És ha szakszerűtlenül bánunk velük –ami bizony előfordul- gyorsan elpusztulnak.)
Az anyag önellentmondásának érzem, hogy miközben szakítani kíván a „beruházás-központú gondolkodással”; Budapesten „önálló ifjúsági konferencia központ”-ot létesítene, másutt létrehozná az „Elcsendesedés Házát”. Nem vitás, hogy ezekre szükség van, de van néhány iskolai és gyülekezeti terem, ami közös használattal e célra jó lenne (esetleg bázis közössége is lenne helyben). Elcsendesedésre kiválóan alkalmasak télen a Balaton parti üdülőink.
d./ felsőoktatási kollégiumok létesítése biztosan előnyös lenne. Meggondolandó, hogy a csak részben kihasznált középiskolai diákotthonok területén nem szervezhetők-e meg? (Vidéki diákként éltem én is 5 évig Budapesten, de akkor hétvégén is ott voltunk, így ott jártunk templomba is.)
e./ A kiemelt stratégiai célok fejezetet jól átgondoltnak vélem. Az oktatásról írottakat is. Bár itt sem tenném „uralkodóvá a vállalkozói és pályázati szemléletet”. Ha pl. egy oktatási intézmény gazdasági stabilitása érdekében vállalkozni akar, nem megy-e az a nevelés, oktatás rovására? (Ahol a fejlesztés központi támogatásból jön, a bevétel pedig a helyi mérleget segíti, nagy a csábítás, hogy csak az utóbbit nézze az intézmény.) Ne uralkodjon a vállalkozói szemlélet, csak éljen a fő célok mellett. Egy iskolában a jó tanár fontosabb, mint a jó főkönyvelő.
f./ Az evangélikus életmódprogram vagy a múzeum akadálymentes megközelítése kívánatos, de nem hiszem, hogy egyházunk stratégiai feladatai között van a helye.

4./ Összefoglalás: azt hiszem, hogy nincs az a katonai stratéga, aki döntése előtt nem veszi számba csapatainak erejét. Nem tud egy haditanács sem jó tanácsokat adni, ha nem néz szembe gyengeségeivel és hiányosságaival.
    „Növeli, ki elfödi a bajt” –írta Illyés Gyula. Viszont egy „testületi gyónás” kiutat nyithat. Először fölfelé, majd más irányba is. E folyamat jelentős lépése a stratégiai vitaanyag és annak megvitatása.

        Adja Isten, hogy a vita mozgósítsa evangélikus egyházunkat, és az „élő kövek” egyházához vezessen.

Vincze Csaba
építészmérnök

- - - - - -

Továbbítási hiba miatt ismételten küldve.

   Nagyon örülök, hogy a spiritualitás kiemelt szerepet kapott, mert a megújulást lélekben kell elkezdeni, hiszen a cselekedeteknek hitből kell fakadnia.
   Két éve tagja vagyok a Lutheránus Megújulás csoportnak, és úgy gondolom, hogy az egyházunk lelki megújulását valóban csak a Szentlélek tudja megadni. A Lélek ott fúj, ahol akar, és úgy fúj, ahogy akar, de mindenképp életet hoz. A világ minden részén megjelentek a karizmatikus keresztények az evangélikus egyházban is. Úgy tűnik számomra, hogy az ébredés mostanában világszerte karizmatikus jellegű. Nagyon jó lenne, ha a magyar evangélikus egyházban is elfogadottabb lenne a karizmatikusság, és így építhetnénk az egyházunkat.
   A gyülekezeti élet megújulásáról a következőket gondolom:
Az egyház megújulásának alapja Isten lelke, mely újjászül bennünket. Erre van szükségünk egyénileg és gyülekezetenként is. Ezért kérjük mindennap, hogy töltsön el minket a Szentlélek. Hiszen az erőt is tőle kapjuk az elvégzendő munkához, mert az egyházban lévő erő Isten ereje. Akkor vagyunk sokra képesek, ha egy szellemben és egy akaraton vagyunk. Ha mindannyian Isten országát keressük és Jézusról teszünk bizonyságot az emberek előtt, akkor gyarapodni fog az egyház és nem kihalni.
   Azzal is teljesen egyetértek, hogy bármilyen szolgálatot végzünk, tudják rólunk, hogy keresztények vagyunk és evangélikusok. Ha valóban szolgáljuk a mi Urunkat, hitelesebb lesz a bizonyságunk, és megadhatja Isten azt a kegyelmet, hogy jelek és csodák kövessenek bennünket. Nem baj, ha a világ látja, hogy mások vagyunk, és ezért támadás ér minket. A világban uralkodó gonosz erők számára mindig kihívás Isten fiainak jelenléte.
   Az Elcsendesedés Házát jó ötletnek tartom. A liturgikus formákon túl fontos, hogy minél több időt töltsünk Istennel. Akkor tud szólni hozzánk, akkor tud átformálni minket, ha a jelenlétében vagyunk. Fontosnak tartanám a böjtről való tanítást is.
   A gazdasági nehézségekről az a véleményem, hogy a gyülekezeteinkben nem kéne ennek így lennie. Amint megtapasztalja az ember, hogy mindent Istentől kapott, felébred benne a vágy, hogy mindennel őt szolgálja. Tudom, ószövetségi törvény a tized fizetése, de nekem sok más testvéremmel együtt a szívemre helyezte Isten ennek a megtartását.
   Az olyan településeken, ahol kevés evangélikus van, házicsoportok, imaközösségek létrehozását javaslom. Egyébként is szorgalmazni kéne a kisközösségek létrejöttét a nagyobb gyülekezeteken belül, ahol még nincsenek ilyenek.
   A gyülekezetek közösséggé válását szerintem is elősegíti, ha megosztjuk a munkákat. Tavaly elvégeztem a gyülekezeti munkatársképző tanfolyamot, és jó kezdeményezésnek tartom. Bár azt gondolom, hogy a lelkészeknek is jobban át kéne állni a csapatmunkára a gyülekezeti élet különböző területein.

   Testvéri szeretettel: Dobóné Kiss Ildikó /Pesthidegkúti evangélikus gyülekezet/

Szeretném megkérdezni arra illetékestől, miért nincs a világi dolgozoknak valami képviselete akihez lehetne fordulni ill.képviselné a dolgozok "érdekeit", kérdéseit,bánatait!...? .Miért nincs(nyilt- tól-ig) bértáblázat ill. mihez kötik a bér- és munka egységét?
A statégia bizottsági tagok között ne látok olyn nevet aki ezt képviselné!!

A megújult magyar evangélikusság stratégiai küldetése;
élő kövek kiáltó szavaként e világban:
a christianusok missziói és evangélizációs tanúságtétele!

Élve a CREDO Evangélikus Műhely 2009. évi különszámában felkínált lehetőséggel; itt, a stratégia honlapján (http://strategia.lutheran.hu) adom közre laikus Krisztus-követőként 4200 „karakteres” személyes véleményemet az „Élő kövek egyháza” című evangélikus stratégiáról; mottóként a „Követelek tőled, mert becsüllek!” irodalmi idézet átformálásával: Egyetemes anyaszentegyházam; kérek tőled, mert szeretlek! A címként egy bővített mondatba tömörített kérés, egyben javaslat is az első vitaanyag végleges tartalmának megfogalmazásához, amit így indokolok:
    Egyrészt, ha elfogadjuk, hogy Luther Márton 62. tétele ma is igaz, mely szerint: „Az egyház igazi kincse az Isten dicsőségének és kegyelmének szent evangéliuma”; akkor a mi dolgunk nem lehet ma sem más, mint e kincs ingyenes szétoszt(ogat)ása.
    Másrészt, ha elfogadjuk, hogy mindig és mindenhol az utolsó parancs az érvényes; akkor az Úr Jézus feltámadása után, még mennybemenetele előtt adott missziói parancsának kell engedelmeskednie a Krisztus testének (ami az egyház), s minden egyes élő tagjának egyaránt. S ez az „alap” stratégia nem tíz évre érvényes, hanem a saját halálunk órájáig, vagy ha ez hamarabb lesz, Urunk visszajövetele idejéig. Csak az élő Kő, élő igéjére alapozva építheti fel a mindenkori egyház mindenkori konkrét stratégiáját, s válhatnak tagjai maguk is élő kövekké (lásd 1Pt 2,4–5); azaz hozzá meg/visszatért, újjászületett keresztyénekké – christianusokká –, mert csak így ajánlhatják fel tanúságtételüket Istennek kedves lelki áldozatként; az egyetemes papság elvét megvalósítva.
Saját értelmezésem szerint; az Úr Jézus nem csak tizenkét tanítványának adta e megbízatást, hanem mindenkori követőinek; személyes küldetésként: „Menjetek el tehát, tegyetek tanítvánnyá minden népet, (…) tanítva őket, (…) és íme, én veletek vagyok minden napon a világ végezetéig” (Mt 28,19–20)! Ennek az elhívatásnak csak hiteles, személyes bizonyságtétellel lehet eleget tenni: „Menjetek el szerte az egész világba, hirdessétek az evangéliumot minden teremtménynek” (Mk 16,15)! Tehát a misszió és evangélizáció nem más, mint személyes tanúbizonyság tétel; amihez „erőt kaptok, amikor eljön hozzátok a Szentlélek, és tanúim lesztek (…) egészen a föld végső határáig” (ApCsel 1,8)! Mivel e megbízatását Urunk ezidáig nem módosította s nem is vonta vissza, ezért az ő követőinek (s nem csak az egyház „fizetett alkalmazottainak”) egész életprogramja sem lehet más, mint a változó külső körülmények között, ennek a kétezer éves stratégiai célnak a megvalósítását szolgálni, a tőle kapott személyes kegyelmi ajándékok teljes felhasználásával!
Nem lehetünk néma tanítványok, mert „ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak kiáltani” (Lk 19,40)! A tanítvánnyá lételtől elválaszthatatlan a tanítvánnyá tétel; s ennek máig nincs „hatékonyabb” eszköze (lásd András, az első misszionárius példáját), mint a misszió és az evangélizáció; a pogány vagy hitehagyott keresztyén emberek számára történő személyes tanúskodás; az adott kor minden lehetséges eszközét felhasználva. (Zárójelben jegyzem meg, hogy az igencsak világias világháló is lehet az örömhír továbbadásának eszköze; miként nem a konyhakés a „bűnös” abban, ha kenyérszelés helyett emberölésre használják.)
Mindezekre alapozva jelenthetem ki, hogy az evangélikus stratégia minden elemét a misszió és evangélizáció ügyének kell alárendelni! S a végleges anyagban arra kell konkrét és gyakorlati válaszokat megfogalmazni, miként lehet az 5 csoportba sorolt stratégiai célterület mind a 42 lehetséges célját, kiegészítve a 21 horizontális céllal; a címben megfogalmazott 1 ügyű jézusi küldetés megvalósításának a szolgálatába állítani, itt és most! S ez bizony öröklét, üdvösség kérdése; mert minden más tevékenység az egyházban, ami nem a misszió és evangélizáció érdekében történik – lehet külsőleg bármily látványos s emberileg bármily nemes –, mégsem más Isten szemében: mint a halott kövek pótcselekvése!
Erős vár a mi Istenünk!
Nyíregyháza, 2009.07.05.
Hittestvéri üdvözlettel: Garai András
nyíregyházi presbiter; www.garainyh.hu
       
      

Kedves Testvérek!
Én is örülök a megjelent stratégiai dokumentumnak, ez egy nagyon jó munka, hogy elindulhasson egy vita a teendőkről.
Csatlakozom az előttem szólókhoz és én is a lelkiség elsődlegességét támogatom.
Éppen ezért az a véleményem, hogy jobb, ha az öt kiemelt területet nem célnak, hanem eszköznek nevezzük (ezen persze lehet vitatkozni). Úgy gondolom, hogy célunk: Jézus Krisztus megváltó munkájának hirdetése a világban.
Bár jómagam nem tudok ott lenni, szeretném, ha a holnapi presbiteri találkozó alkalmával még egy terület gyors támogatást kapna aktualitása miatt: ez pedig a szlovákiai nyelvtörvény kérdése.
Olyan kincsünk van ugyanis, amivel sem civil szervezet, sem állami szerv, sem politikai párt, sem egyéb hivatal nem rendelkezik; ez pedig: evangélikusságunk.
Arra buzdítom egyházunk vezetőit, teremtsenek lehetőséget arra, hogy magyarországi gyülekezetek szoros kapcsolatot ápolhassanak szlovákiai szlovák evangélikus gyülekezetekkel. Egymás mélyebb megismerése és a Krisztusi szeretet együttes megélése lebonthatja azokat a sztereotípiákat, amelyek ott keringenek gondolatainkban. Legyünk elindítói egy igazi hídépítésnek!
"Boldogok, akik békét teremtenek, mert ők Isten fiainak neveztetnek."
Úgy legyen!
Testvéri üdvözlettel
Nagy Szabolcs

Jó lenne, ha a presbiteri találkozón elhangzottak megvalósításának lépéseit is követni lehetne valahol. Esetleg véleményeket, felajánlásokat hozzáfűzve. Pl. a felmérés lehet hogy egyszerűbb és gyorsabb fizetett külsős kérdezőbiztosokkal, de szerintem ha kicsit lassabban is, némi képzés után érdeklődő gyülekezeti tagokkal is megoldható lenne. Talán így olcsóbb lehetne. Engem személy szerint érdekelne a kérdezőbiztosság, bár lehet, hogy már okafogyott a felvetés.
Németh Ernő

Kedves Honlapszerkesztő!

Javaslom, hogy frissítse az oldalt a szociológiai kérdőíves felmérés adataival,
esetleg más dokumentumokkal!

Hasznos volna, ha itt a honlapon együtt lennének a különböző anyagok, dokumentumok!

Magassy Zoltán ev.lelkész,Bőny-Bana-Rétalap