Stratégiai prioritásaink – önkéntesség

Az értékteremtő munka és a vállalkozás erénye a félévezredes protestáns világszemlélet meghatározó eleme. Ma gyakran öncélúnak, tisztességtelennek és érdemtelennek látjuk a gyarapodást, tapasztaljuk a felelőtlen fogyasztást, megszenvedjük a kiüresedő érdekviszonyok világát. Azonban mindezek közepette sem feledhetjük, hogy azok a törekvések, amelyek gyengíteni, felszámolni akarják a tőke, a munka és a pénz fundamentumait, szabadságát, végső soron nyomort és kiszolgáltatottságot hoznak. Ezért a fogyasztás és a pénztechnikák kizárólagosságával szemben álló keresztényi alternatíva annak gyakorlása, hogy közösségünk, embertársaink, egyházunk számíthatnak időnkre, figyelmünkre, munkánkra, áldozatvállalásunkra – ellenszolgáltatás nélkül is.

Sajnos jelenleg még evangélikus egyházunkon belül sem jobb a helyzet az önkéntesség tekintetében, mint a magyar társadalomban általában: alig végzünk önkéntes munkát gyülekezetünk, közösségünk, a rászorulók érdekében. Nem lehetünk hitelesek a szeretet és Krisztusban való közösség hitének hirdetésekor, ha nem gyakoroljuk az önkéntességet mindennapi és szervezeti életünkben egyaránt.

Az önkéntesség és a szolidaritás ezért egyben a missziós tevékenység része is: Krisztus munkálkodik velünk, amikor a szeretet jegyében dolgozunk, segítünk. Annál meggyőzőbb és hatásosabb misszió kevés lehet, mint amikor képesek vagyunk odafordulni embertársainkhoz, és időnkkel, figyelmünkkel, fáradságunkkal egyrészt konkrét segítséget nyújtunk nekik, másrészt kifejezzük, hogy nincsenek egyedül, hogy van kire számítaniuk, hogy a szeretet igenis felül tudja írni az elbukást, a hibákat, a vereséget, a hozott vagy okozott hátrányokat.

Az önkéntesség és szolidaritás egyházi életformává emelt megvalósításával egyházunk szolgálatot végez a társadalom felé is. A közvetlen segítségnyújtás, környezetjobbítás is társadalmi haszon, de ennél még többet jelent, ha a szétesett és szélsőségesen individualizálódott Magyarországon eleven közösségként tudnánk a gyakorlatban hirdetni a szolidaritás és az egymásra figyelés, az egymást szeretés győzelmét a kiüresedett viszonyok felett.

Természetesen nem akciószerű vagy látvány-önkénteskedést szorgalmazunk! Belülről megélt és magától értetődő odafordulásra van szükségünk a szeretet élményéhez, ami segít azokon, akiknek nyújtani tudunk valamit, de leginkább önmagunk lelkét erősítjük vele. A személyesség egyben a lutheri egyetemes papság tanításának megvalósulása. Hiszen a személyes szolgálat gyakran testvéreink lelki gondjaiban való osztozás, meghallgatásuk számukra vigasz, bátorítás, hitbéli közös gondolkodás és az Istenhez fordulás közösségben történő élménye is.