Népszámlálás: Gáncs Péter elnök-püspök gondolatai
„Másfél éves (!) adatfeldolgozás után, nagycsütörtökön látta elérkezettnek az időt a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), hogy közzé tegye a 2011-es népszámlálás adatait, így a hazai népesség vallási megoszlásáról szóló számokat is. Egyeseket szinte sokkoltak a történelmi egyházak fogyását tükröző számsorok. Bizonyos politikai körök viszont nem is titkolt kárörömmel kommentálták, hogy „milliók fordultak el” a nagyobb egyházaktól...” – írja a népszámlálási eredmények ismeretében Gáncs Péter evangélikus elnök-püspök a 2013. április 7-én megjelenő Evangélikus Élet Égtájoló rovatában. Az alábbiakban az írás néhány részletét olvashatják. Szöveg: Gáncs Péter, forrás: lutheran.hu
„De mit is mutatnak valójában ezek a számok? Természetesen várjuk a szakértői elemzéseket, de talán még ezek ismerete nélkül is szabad néhány iránymutató, tájoló gondolatot előrebocsátani. Mindenek előtt szögezzük le: nagy baj lenne, ha az egyházak felelős pásztorai tízévente a KSH-tól értesülnének a rájuk bízott nyáj állapotáról, fogyásáról vagy éppen gyarapodásáról.
A déli egyházkerület közgyűlésén a kerület felügyelőhelyettese, Andorka Árpád statisztikus évente szembesít minket az aktuális népmozgalmi adatok többnyire nem túl derűs számaival. Őszintén megvallva: nem szívesen szoktunk belenézni ebbe tükörbe, ami általában nem mutat vonzó képet rólunk” – véli Gáncs Péter, majd így folytatja:
„Így vannak sokan a KSH adatokkal is, amelyek hitelességével, megbízhatóságával szemben azonnal megszólaltak a hárító, kritikus hangok. Tény, hogy minden statisztikai felmérésnek akadnak gyenge pontjai. Olykor már a kérdés megfogalmazása is rejthet magában félreértési hibalehetőséget. Vajon emlékszünk-e még a 2011-es kérdőív szövegére: Mely vallási közösséghez, felekezethez tartozónak érzi magát? Erre a kérdésre közel 2,7 millió honfitársunk nem adott választ, ami 244 %-os (!) ugrást jelent 2001-hez képest. Ez a drámai növekedés nem magyarázható csupán a társadalom szekularizációjával, vagy az egyházak hitelvesztésével. Ugyanakkor kétségtelenül jelzi, hogy egyre több ember számára nem egzisztenciális kérdés a vallási hovatartozás… Mindenképpen önvizsgálatra kell, hogy indítsanak minket a szakmailag akár még vitatható népszámlálási adatok. Ugyanakkor nem szabad a mardosó önvádaskodás, vagy a mérgező bűnbakkeresés csapdájába esnünk, melynek jelei már felbukkantak lelkészi levelezőlistánkon. Természetesen szükséges és egészséges az őszinte párbeszéd és a felelős útkeresés. Különben a népszámlálás mottója is erre biztat: Feleljen a jövőért!” - írta a püspök, majd kérdésekre keresett választ:
„Bizony, számos súlyos kérdésre kell feleletet találnunk. Milyen választ adhatunk például arra a sürgető kihívásra, hogy még az erősen megcsappant, mintegy 215 ezer „evangélikus érzésű” hittestvérünk jelentős részét sem tudjuk elérni? Bár anonim válaszuk szerint evangélikus közösséghez tartozónak érzik magukat, de a közösség még nem talált rájuk, ami persze az ő olykor tudatos „rejtőzködésük” felelőssége is.
Ebben az összefüggésben vajon hogyan váltható apró pénzre stratégiánk jól csengő célkitűzése: „Láthatóan evangélikus”?! Hogyan csalhatjuk elő tízezrével „illegalitásban élő” testvéreinket a névtelenség homályából? Mennyit segíthet ebben az 1 %-os „mosolykampány”?
További égető kérdés: milyen szerepet játszhatnak szaporodó oktatási intézményeink a kidolgozás alatt álló, már nagyon várt, új missziói stratégiánkban? Fontos, hogy éppen ezen a területen ne legyünk türelmetlenek. Olykor hallani már keserű megjegyzéseket: mire megyünk az óvodáinkkal, iskoláinkkal? Kimutatható-e már pozitív hatásuk a gyülekezetek életére vagy akár a lelkészutánpótlásra? Hol késnek a gyümölcsök? "
Valóban sürget a szükség, ki vagyunk éhezve arra, hogy végre lássuk munkánk, erőfeszítéseink látható eredményeit – eszi hozzá Gáncs Péter.
„Nem könnyű elfogadni az apostoli figyelmeztetést: lehet, hogy más a vető és az arató. Nekünk adatik az ültetés, plántálás, öntözés szép, de nehéz feladata, és majd mások fognak szüretelni, ha a növekedést adó Úr elérkezettnek látja az időt. Mi, percemberkék nehezen viseljük az Örökkévaló „időbeosztását”, akinek ezer esztendő annyi, mint a tegnapi nap… Pedig józan ésszel is belátható lenne, hogy a közel négy évtizedes istentelen agymosás lélek- és közösségromboló hatását nem lehet két évtized alatt jóvátenni…”
A teljes írást az Evangélikus Élet 2013. április 7-én megjelenő számában olvashatják.
