Misszió és stratégia

„Imádkozz úgy, mintha nem volna tervezés;

tervezz úgy, mintha nem volna imádság”

 John R. Mott

Misszió és stratégia?

E két – első látásra össze nem illő – fogalom összekapcsolása esetén vannak, akik kételyeiknek szoktak hangot adni.

Felmerül, hogy lehet-e egyáltalán tervezni a missziót? Hiszen a misszió, végső soron, Isten műve; nem lépjük-e túl emberi „hatáskörünket”, ha tervezni akarjuk azt, ami egyedül Istentől függ? Nem áll-e fenn annak a veszélye, hogy a missziót az egyház marketing-tevékenységévé silányítjuk? E vélemény szerint a stratégiai szemléletet inkább ki kellene hagyni a missziói munkából.

Egy másik jellegzetes álláspont szerint a stratégiai tervezést kellene félteni a missziótól. E felfogás a missziót avítt, intoleráns jelenségnek, az egyháztörténet nehezen vállalható terhes örökségének, esetleg a fundamentalista túlfűtöttség tünetének tekinti. Egy 21. századi modern egyház stratégiájában nincs helye „missziózásnak”, e nézet szerint.

Bár a felvetések tartalmaznak részigazságokat és adott esetben fontos szempontokra hívják fel a figyelmet, mégis úgy látjuk, hogy nemcsak, hogy van helye missziói gondolatnak az egyház jövőjére vonatkozó stratégiai tervezésben, hanem a stratégia tervezésben a missziói szempontnak kulcsszerepe van.

Mi a missziói munka?

 A protestáns egyházakban, az elmúlt két évszázad során, két markáns missziói irányzat alakult ki. Vállalva a leegyszerűsítés kockázatát, e két irányzat a következőképpen jellemezhető:

• A misszió: lélekmentés. E felfogás szerint azzal tölti be a misszióját a keresztyén egyház, hogy meghirdeti a megfeszített és feltámadott Jézus Krisztus evangéliumát azoknak, akik nem hisznek benne, és hitre hívja őket. A misszió jellemző megvalósulása e nézet szerint az evangélizáció.

• A misszió: szolgálat. E felfogás szerint az egyház küldetése az, hogy a Názáreti Jézus által adott életpéldát követve átformálja a szűkebb és tágabb társadalmi környezetét. Ide tartozik a rászorulók szükségének az enyhítése (diakónia), fellépés egy igazságosabb és erőszakmentes társadalmi berendezkedésért ( politika) és a teremtett világ megőrzéséért.

Meggyőződésünk, hogy mára e két irányzat szembeállítása nem tartható fenn, hanem a két szemlélet összekapcsolására, képviselőik építő párbeszédére és együttműködésére van szükség.

Egy konszenzusos misszió-értelmezés felé 

Munka-definícióként, és egy a lehető legszélesebb konszenzuson nyugvó misszió-értelmezést célzó közegyházi reményében az alábbi megfogalmazásokat javasoljuk:

Az egyház küldetése: részvétel Isten missziójában, 
azaz a Jézus Krisztusban már elközelített ám még be nem teljesedett Isten Országa meghirdetése, és annak felmutatása.

A misszió megvalósulásának elemei:

• Igehirdetés: Isten Országa eljövetelének meghirdetése: Kereszt és Feltámadás – szóban és sákramentumok által (kerygma)

• Tanúságtétel: A Szentlélek Isten újrateremtő és átformáló munkájának a felmutatása (martyria)

• Közösség: A krisztusi életforma, mint új társadalmi valóság megélése a családban és az egyházban (koinonia)

• Szolgálat: A krisztusi életminta követése a társadalmi szükségek enyhítése, az igazságos, felelős és erőszakmentes közösségi és társadalmi együttélés elősegítése, és a teremtett világ megőrzésének szolgálata (diakónia)

• Istentisztelet: Isten dicsőítése és az elközelített ám még be nem teljesedett Isten Országa valóságának közösségi ünneplése (liturgia)

Misszió a stratégiában

A misszió tehát nem az egyház egy munkaága, hanem létének alapja. A stratégiai tervezésben ezért a missziói szempont meg kell, hogy jelenjen. Ez az jelenti, hogy az átfogó stratégia kidolgozásánál, valamint az egyes részterületekre vonatkozó tervezésnél szüntelen fel kell tennünk a kérdést:

„A vizsgált terület mennyiben szolgálja az egyház küldetésének betöltését?” valamint azt, hogy „Mit kell tennünk annak érdekében, hogy az egyház működése általában és az egyes részterületek konkrétan, az egyház küldetésének betöltését szolgálják,”.

Missziói stratégia

Bár az egyházi élet minden területének van missziói dimenziója (tehát pozitív vagy negatív missziói hozadéka), ugyanakkor van az egyházi életnek – az egyház küldetéséből fakadó – olyan munkaága, amely konkrétan azt a célt szolgálja. hogy az egyház hitre és közösségébe hívja azokat, akik nem hisznek Krisztusban és/vagy nem tagjai az egyháznak.

A missziói munkaági stratégiai kidolgozása érdekében:

• szükséges az egyház missziói munkaága működésének reális helyzetfelmérése;

• szükséges a missziói munkaági prioritások kidolgozása;

• szükséges a missziói célok megfogalmazása;

• szükséges a missziói célok megvalósításához szükséges struktúrák kialakítására.

E folyamatnak az egyházi élet missziói tényezőinek lehető legszélesebb körű bevonásával kell megtörténnie. A közép- és hosszú távú missziói célkitűzések megvalósítását szolgáló esetleges strukturális (személyi és szervezeti) döntések csakis a már létező struktúrák figyelembevételével, és az illetékes döntéshozó egyházkormányzati szervek határozatai alapján valósulhatnak meg.

Misszió és ökumené

A keresztyén misszió betöltése ökumenikus feladat, hiszen az Egyház küldetése az egész lakott földre kiterjed. Az egyház ökumenicitásához és ökumenikus elkötelezettségéhez hozzátartozik, hogy részt vesz a világegyház missziói szolgálatában, a kölcsönösség elve alapján. Szükséges azonban ezen a téren a felekezetközi áttérés (prozelytizmus) és a vallási és lelkiismereti szabadság összefüggéseinek vizsgálata és világos álláspont kialakítása, valamint a megtérésre hívás és a más felekezetekkel és vallásokkal ápolt kapcsolatok kérdésének tisztázása (evangélizációs etikai kódex).

Egyház a posztmodern szekularizált nyugati társadalomban

Tudatosan hagytuk e gondolatsor végére a társadalmi közeg kihívásaira történő jelzésszerű utalást, hiszen meggyőződésünk, hogy az egyház missziói nem reakció egy kedvezőtlen társadalmi helyzet által kiváltott válságjelenség-együttesre, hanem az belső, spirituális (teológiai) indíttatásból fakad.

Mindezzel együtt igaz, hogy az egyház a XXI. század elején Magyarországon egy szekularizált, a posztmodern paradigma által meghatározott közegben él, kisebbségként, mintegy diaszpóra-helyzetben, ahol a „vallási piacon” egyre inkább versenyhelyzetben van. A hagyományos, „népegyházi” jelleg maradványai fokozatosan eltűnőben vannak és a következő néhány évtizedben az egyház belső demográfiai válságjelenségei valószínűleg súlyosbodni fognak. A stratégia megalkotásakor e bonyolult jelenség-együttessel komolyan számolni kell. A missziói szempont figyelembevétele hozzájárulhat ahhoz, hogy a stratégia-alkotás ne rövid- és középtávú válságkezelést jelentsen csupán, hanem segítsen abban, hogy az egyház egyre inkább betöltse sajátos küldetését:

„Az egyház legyen egyház.” (Makkai Sándor)

Debrecen, 2007. október 26.

Gonda László